"Ha sakkozom, legalább nem kell zenéről,
a nem is mindig szellemes zenészekkel társalogni"

Erkel Ferenc nemcsak a magyar zeneművészet emblematikus alakja: ugyanilyen tekintélyes szereplője a honi sakktörténelemnek. A fenti idézet tőle való - amiből legalábbis sejthető egy kettős élet. A 19. század közepének sakk-köreiben mindenféle ember megfordult - az ország elismert zeneszerzője itt nem zeneszerző, hanem fehér vagy fekete. A sakk-körben játszódó egyfelvonásos egyfajta társadalmi riport a Bach-korszakból: cselekménye Erkelre elsősorban mint sakkrajongóra fókuszál - akinek a tábla fölött hozott döntéseiben ugyanúgy tetten érhető valami a másik életéből is, mint ahogy a korszak történelmi eseményei.

Az előadás Erkel Ferenc magánéleti civódásait mutatja be egy sakkjátszma képében, ahol a táncos színészek egy-egy sakkfigurát jelenítenek meg, ezzel a hatalmi viszonyokat, magánéleti kapcsolatrendszereket és Erkelnek a nemzetközi karrier kudarca felett érzett keserűségét érzékeltetve. Az előadás ennek a jellemzően magyar művészi sorsnak a kifejezésére is kísérletet tesz.

A tervezett előadás egy egyfelvonásos táncjáték, amelynek szövegkönyvét Szálinger Balázs költő verses szövegén alapszik.

A Hang és Háború alcímű táncjáték zenei szövetének alapját az Erkel által írott zongoraművek képezik.