Portré
Kentaur
Életrajz
Kentaur - reneszánsz ember, festő, látványtervező, énekes, zenész
Erkel Lászlóként született Budapesten. 1988-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, majd posztgraduális képzésben részesült a Murális Tanszéken. 1989-ben Derkovits ösztöndíjas lett. Alapító tagja volt az 1982-ben megalakult Satöbbi zenekarnak, ahonnan 1988-ban kivált, és szólólemezt jelentetett meg Presser Gábor és Sztevanovity Dusán közreműködésével. 2004-ben hívta életre új zenekarát, az Urban Stigmát. Elsőként a hazai rock koncertek történetében olyan színpadi produkciókat hozott létre melyben a színház, mozgásszínház, film és képzőművészet a rockzenével párhuzamosan kapott szerepet.
1982 óta készít lemez- és könyvborítókat, (többek között színházi) plakátterveket. 1990-ben ismerkedett meg Eszenyi Enikővel, aki első színházi rendezéséhez, a Leonce és Lénához hívta díszlettervezőnek. Azóta számos magyar és külföldi produkciónak tervezett díszletet. Nemzetközi tervezői karrierje 1995-ben kezdődött, amikor a neves producer, Cameron Mackintosh felkérte a Miss Saigon, az Operaház Fantomja, az Oliver és a Martin Guerre című musicalek új látványvilágának megtervezésére. 2000 óta újra nagyobb hangsúlyt kapott festészeti munkássága, hazai és nemzetközi kiállításokon is megjelenik képzőművészeti alkotásokkal.
2001-től foglalkozik jelmeztervezéssel is. 2006-2010-között Roman Polanski Vámpírok bálja című musicalje teljes látvány világát már egy személyben ő jegyzi Budapesten, Bécsben és Belgiumban. 2004-ben képzőművészeti, díszlettervezői és zenei munkásságát bemutató könyv jelent meg a Hanga Kiadó gondozásában.
Díszlettervezői munkájáért 1994-ben megkapta a Magyar Színikritikusok Díját, többször nyert Dömötör-díjat, 2003-ban az Operaház fantomja díszletét Gundel-díjjal jutalmazták. Jászai-díjas művész.
Képsorozatok
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György