Portré
Sardar Tagirovsky
Életrajz
Kazanyban (Oroszország) született 1985-ben. A kilencvenes évek óta él Magyarországon. Színészetet tanult a Shakespeare Színművészeti Akadémián, a Budapest Bábszínház stúdiójában bábszínészként szerzett képesítést, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett diplomát színházrendezői szakon, Bocsárdi László osztályában. A Sztanyiszlavszkij-Strasberg módszert tanulmányozta Budapesten és Rómában, Paolo Antonio Simioninál. Aktívan részt vesz színházi kísérletekben és alternatív színházi kezdeményezésekben, valamint rendszeres szervezője, illetve társszervezője különböző színészmesterség workshopoknak.
Első hivatalos színházi munkája, a Sepsiszentgyörgyön rendezett Meggyeskert, a 2015-ös POSZT-on elnyerte a közönségzsűri, három színésze pedig a legjobb alakításokért járó díjat. 2016-ban, Erdélyben megkapta a 35 év alatti rendezőknek adható Játéktér-díjat. 2016-ban, az általa rendezett Molière: Úrhatnám polgár című előadás öt díjat kapott a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiválján, 2018-ban, szintén Kisvárdán, három díjat nyert el a Chioggiai csetepaté című előadása, illetve ez a produkció kapta a Kritikusok díját is 2018-ban, a legjobb zenés/szórakoztató előadásként. 2017-ben Őze Lajos-díjjal tüntették ki a Gyulai Várszínházban a Zongota című előadás kapcsán, 2018-ban Mátyás Irén-emlékdíjat kapott a legjobb rendezésért, az Álom újratöltve című előadásért. 2019-ben a POSZT versenyprogramjában szerepelt Dosztojevszkij: Idióta című rendezése, amely két díjat hozott el a fesztiválról.
Sardar Tagirovsky a 2020/2021-es évadtól kezdődően a Harag György Társulat tagja és állandó rendezője.
Képsorozatok
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György