Portré
Füredi Nikolett
Életrajz
1978 szeptemberének 10. napján születtem. Optimizmusom és derűlátásom szüleim legnagyobb örömére igen korán megmutatkozott. Ez nem is csoda, hiszen a legnagyobb szeretetben és harmóniában nevelkedtem. A zenéhez való erős vonzódásom már óvodás koromban megmutatkozott. Szívesen szerepeltem mindenféle óvodai ünnepségen. Autodidakta módon megtanultam furulyázni, énekeltem, táncoltam, szavaltam. Kedvenc óvó nénim hívta fel szüleim figyelmét arra, hogy talán érdemes volna komolyabban foglalkoznom az énekléssel. Így 6 évesen sikeresen felvételiztem a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusába. A kórust Reményi János, Igó Lenke és Thész Gabriella vezette. Az ott eltöltött 10 év nemcsak a zenei képzésem szempontjából volt nagyon hasznos, hanem rendkívüli fegyelmezettséget is kívánt, és sok mindenre megtanított a közösségben való együttműködésről és munkáról. Az éneklés mellett tanultam 3 évig furulyázni, 2 évig fuvolázni és közel 2 évig hegedülni. Rengeteg fellépésünk volt: koncertek, hangversenyek, kórusversenyek. Sokat jártunk külföldre vendégszerepelni: több ízben voltam Franciaországban, Svájcban, és Japánban turnéztunk egy egész hónapig. Középiskolai tanulmányaimat a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem. Persze az éneklést továbbra is folytattam. Ez idő tájt alakult ki különös vonzalmam a musicalek iránt. Két évig jártam a Toldi Mária által vezetett Vasutas Zeneiskolába, ahol a musical éneklés alapjait korábbi példaképemtől, Nagy Anikótól tanultam meg. Hangképzésre, az általam nagyra tartott Kővári Judithoz jártam. Ezután a Continuo Zeneiskolában tanultam éneket, amely izgalmas volt, mert ott az éneklés anatómiája is a tananyag része volt, amiről máshol nem hallottam azelőtt. 17 éves koromban kezdtem járni Földessy Margit színjátékországába. Érdekelt, hogy hogyan tudnék dalokat úgy előadni, hogy színészileg is hiteles legyen. A gimnázium elvégzése után jelentkeztem Gór-Nagy Mária Színitanodájába, ahova felvételt nyertem. A tanodás éveim alatt már turnézni jártam Várkonyi Mátyás által dirigált társulattal Németország és Ausztria területén. Így csöppentem bele a musicalek világába és játszhattam el életem első és egyben egyik legmeghatározóbb szerepét, az Evitát. Ekkor mindössze 19 éves voltam. További szerepeimről a külön erre szánt oldalon olvashatnak. Nagy szeretettel gondolok minden eddigi kollégámra, rengeteget tanultam tőlük! Ami a jövőt illeti, izgatottan várom az új kihívásokat!
- 2007-től: Rómeó és Júlia Capuletné
(Budapesti Operett Színház)
R.: Kerényi Miklós Gábor - 2006-tól: Mozart Waldstätten bárónő
Budapesti Operett Színház
R.: Kerényi Miklós Gábor - 2006: Mozart Waldstätten bárónő
(Deutsches Theater, München)
R.: Kerényi Miklós Gábor - 2006-tól: A három testőr Constance
(Minervaconcert) R.: Balatoni Monika - 2006-tól: Viktória Viktória
(Vörösmarty Színház)
R.: Szurdi Miklós és Moravetz Levente - 2005: Operett varázs /operettgála/
(Pelikán udvar, Székesfehérvár)
R.: Moravetz Levente - 2004: Cirkuszhercegnő Palinska Fedora
(Vörösmarty Színház - Magyar Nemzeti Cirkusz, Székesfehérvár) R.: Moravetz Levente - 2002-től: Együtt a banda /musicalgála/
(Fiatalok színháza, Vörösmarty Színház)
R.: Szurdi Miklós - 2002-től: Die Nacht der Musicals /musicalgála/
(Németország, Ausztria, Svájc, Olaszország) - 2002-2003: Hair Jeannie
(Fiatalok színháza) R.: Szurdi Miklós - 2002: Moulen Rouge Díva
(Moulen Rouge) - 2002: Ifipark Marylou
(Sztárock színháza) R.: Bardóczi Attila - 2001-2002: Evita Eva Perón
(Miskolci Nemzeti Színház) R.: Nagy Viktor - 2000-2002: Jekyll & Hyde Emma, Lady Baconsfield
(Musical Színház; Békéscsaba, Szeged, Nyíregyháza, Thália Színház) R.: Molnár László - 2000-2001: Katonadolog - Hegedűs Jutka
(Fiatalok színháza) R.: Szurdi Miklós - 1999-2001: Evita Eva Peron
(Németország, Ausztria) R.: Peter Fritsch - 1997-2000: Dorian Gray Ensemble
(Németország, Ausztria) R.: Nagy Viktor
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György