Portré
Dvorák Gábor
színész
rendező
író
Életrajz
DVORÁK Gábor (Budapest, 1958. 02. 27.): pantomimművész.
1976-78-ban a budapesti Thália Színházban szerezte meg kezdeti
színházi tapasztalatait. 1982 óta hivatásos pantomimművész,
pantomimtanár. 1984-88 között főként külföldön dolgozott, tanított
/ Svájc, Németország, Ausztria /.
1984-ben megalakította a Ludens Pantomim-et.
1987-től rendszeresen kurzusokat tart itthon és külföldön /Vorbühne Zürich/.
Először Cegléden, később Budapesten hozott létre stúdiót.
1989-ben tanítványaival megalakította a "ZUG" PANTOMIM-et, mely
1999 óta D.G. PANTOMIM SZÍNHÁZI TÁRSULAT-ként,
2002 óta DVORÁK PANTOMIM SZÍNHÁZ néven működik.
2000-től 2003-ig részt vett bábszínész-képzésben, mint pantomimtanár
/Kabóca Bábszínház, Veszprém/.
Jelenleg is tanít: felnőtteket, illetve siket és nagyothalló gyerekeket.
Dvorák Gábor előadásaira jellemző az ironikus hangvétel, a humor és a
közérthetőség. Stílusa a klasszikus pantomim elemeire épül,
de az abszurd megfogalmazások is megtalálhatók jelképrendszerében.
Egyedi jellemzője az a sajátságosan izgalmas atmoszféra,
amely a közönséggel szoros kapcsolatot tartva, a nézőket alkotó részesévé
teszi az előadásnak.
Főbb alkotásai: Illúziók; Mozdulatok humora; Egynyári szerelem;
Megzavart nyugalom; Ötórai tea; Bohóc-cirkusz; Játsszunk pantomimet!;
Emberek és "emberek"; Murphy törvényei; Öregek; A Nyúl;
Egypercesek

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„A színészet egy önkifejezési forma számomra.”
Lukács Sándor legújabb alakítása az Úr Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjában, amit most Zsótér Sándor vitt színre a Vígszínházban. A színész több, mint fél évszázados pályáján vállalt szerepeket más színházakban is, de 1972-es belépése óta a Vígszínház társulati tagja. Kik és hogyan hatottak művészi fejlődésére, mi tart a legfontosabbnak színészetében? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk. Farkas Éva