Színházak
Szeged Nemzeti Színház Kisszínház
- 2021/2022
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2006/2007
- 2005/2006
- 1988/1989
- 1981/1982
- 1980/1981
G. A. RossiniHamupipőke
Opera
ifjúsági előadás - magyar nyelven
- rendezőToronykőy Attila
Mi most egy olyan művet szeretnénk eljátszani a gyerekeknek, amelyben hús, vér az iskolapadokat nem is oly rég elhagyó emberkéket láthatnak. Szeretnénk velük megismertetni Rossini zenéjét, ami a mai fülnek is roppant fülbemászó. Alidórónak, a játékmester figurájának külön prózai szöveget szerkesztettünk, és egy báb segítségével aki a gyermekeket képviseli izgalmas, naiv kérdéseivel rásegítünk a szöveg érthetőségére és a zene értelmezésére. Elsődleges szempontnak tekintettük, hogy ha 2006-ban játszunk operát, akkor jelenjenek meg olyan technikai eszközök is az előadásban, amely egy mai gyermek környezetében megtalálható. Ha látja, hogy videokamerázik a szereplő a színpadon, akkor valószínűleg érzékeli a közönség, hogy egy operában is szabad ilyen eszközöket használni. Tehát nem halott ez a műfaj. Ha a videokamera filmszerűen kiemeli azt, ami éppen akkor megszólal, a gyermek vizuális látásvilágában ami ennek a kornak a sajátja egyértelművé válik a kép és a hang összekapcsolása. Tehát a modern technikát a darab érdekében és nem ellene a mai gyermek filmszerű világának megteremtésére használnánk.
A zenekar a színpadon foglal helyet, jelezvén, hogy élőben, emberek által megszólaltatott hangszerek játszanak. Ezek között játszódik a cselekmény, így minden szereplő a rá jellemző hangszercsoporthoz tud lépni, és így izgalmassá válik még látványra is az előadás.
Természetesen a színpadi eszközöket is felhasználjuk. Így a különleges jelmezek, az érdekes, először egyszerűnek látszó díszlet, a világítás mind elvarázsolja majd a gyermekeket.
Pergő, minden jelenetében újat mutató darabot készítünk, annak érdekében, hogy ha az előadás végén az előcsarnokba kiérnek a gyerekek, akkor fel se merüljön bennük, hogy Operát láttak. Mindenkiben az a gondolat motoszkál majd: Milyen jó volt ez a SZÍNHÁZI ELŐADÁS.

2006. 05. 11.
Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok
Színház-választó
Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!