Mit jelent magyarnak lenni?

A nemzeteszme tudományát kutató, kétszeres Baumgarten-díjas Joó Tibor történetfilozófus ekképpen foglalja össze gondolatait a témáról: „A magyarság kettős aspektusú jelenség – egyrészt etnikai-nyelvi egység (nép), másrészt szellemi tényező, amely politikai egységgé válik (nemzet). Mindezeken túl a magyar nemzet nem a vér, nem a nyelv, nem az államiság által teremtett jelenség, hanem merőben szellemi tényező is (genius).”

Vitán felül áll, hogy hovatartozásunknak jelentős szakrális aspektusa is van. Megfogalmazható-e vajon — és ha igen, milyen eszközökkel — eme szakralitás? Hogyan tükrözi modern társadalmunk a nemzet fogalmához kapcsolódó kérdéseket? Felülírja-e a modernitás a hagyományokra épülő értékrendet, avagy ennek épp az ellenkezője jellemző korunkra? Érvényesek-e még azok a fogalmak, amelyek a hazaszeretet, a hazaárulás, a hon védelme, a polgári és nemzeti felelősség hívószavak köré csoportosíthatóak?

Történelmünk gazdag irodalmának számos műve szolgál inspirációként a Sacra Hungarica elkészültéhez. A vajdasági származású rendező munkamódszerének alfája és ómegája a társalkotókkal és a résztvevőkkel folytatott folyamatos és irányított kommunikáció a próbafolyamat egészén keresztül, valamint az adott téma lehető legszélesebb spektrumon, a legtöbb aspektusból történő körbejárása. A felhasználásra kerülő konkrét irodalmi forrásokon túl e sajátos munkamódszerből születő verbális anyag is szerves részét képezi az előadásnak. Így válik az frissé és érvényessé, hiszen a kanonizált művek mellett egyéni érzetek és sorsok is árnyalják. Ez az a kontraszt, ami igazán izgalmassá és maivá teheti és teszi a témáról való kommunikációt.