Szerelem és álom. Mindkettő körül lappang valami titok, megfoghatatlan. Két „nem ismert tartomány” és talán a legvonzóbb életelemek. Általában nehéz róluk beszélni, mert nagyon személyes ügyek, mégis, Shakespeare ezt a két dolgot állítja mondandója pilléreiként. Az alap pedig, amelyen mindez nyugszik: a színház, a képzelet, a láthatatlan birodalma. Erre a három megfoghatatlanra épít hidat: a Romeo és Júliát. A fizika szabályai szerint összeomlik, a valóságban azonban, az élet törvényeinek engedelmeskedve, nemcsak hogy él és virágzik, hanem alapművé is lett. Akkor hogy is van ez? Valóságunk melyik része szerint élünk? Az ismert vagy az ismeretlen a valóságos? És hol épül ez a híd, melyik valóságban vagy mely világok között és miért fontos, hogy összetartozzanak? Nem tudom...

De abban biztos vagyok, hogy a két szerelmes arannyá vált szobra igazi mestermű: életem legsötétebb bugyraiba is beragyog, mert arra figyelmeztet, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet: szeretni.

(Nagy Péter, rendező)