Nem tartozik a leggyakrabban játszott Shakespeare-vígjátékok közé. Kutatók még abban is kételkednek, hogy valóban a minden idők legnagyobb színpadi szerzőjének tollából származik. Igaz, ezt már annyi más művével kapcsolatosan felvetették, hogy talán nem is érdemes a kérdéssel foglalkozni. Ami számunkra fontos: fergeteges vígjáték, tele komikus helyzetekkel, de egyben fájdalommal és filozófiával. A jó színházcsináló és a közönség ugyanazt szereti. Nevetni, illetve nevettetni, és közben elgondolkodni. Legfőképpen saját magán, a saját életén. Falstaff életszeretete és bujasága szeretnivaló, még ha nem is megy át minden erkölcsi szűrőn. Az erkölcsösök, a hiba nélkül élők, akiknek Falstaff maga a megtestesült mihasznaság, gúny tárgyává teszik őt, egyben törvényt ülnek felette. Talán igazuk is van, talán még meg is érdemli. A kérdés csak az, hogy ha nincsenek többé Falstaff-ok, ha már ők is megszeppenve, az újabb szégyentől rettegve vonulnak vissza, mi marad az élet savából-borsából. Ha már a mindennapos taposómalomból kikandikálva ezt a kérdést előbb-utóbb úgyis fel kell tennünk magunknak, miért ne tennénk ezt meg Valló Péter, Kossuth-díjas rendező olvasatában.