„Moliere-nél a darab minden egyedi szépségével
és a mese nagy érdekességével együtt
végül is nem több egy bohózatnál.
Itt viszont tényleg shakespear-i vígjátékká szellemül,
és egyszerre lesz komikus és fennséges.”
(Friedrich von Gentz)

”...lobogok, égek elragadtatásomban. Ez a világ legszellemesebb, legbájosabb, legmélyebb, legszebb színdarabja.” írta Thomas Mann Kleist Amphitryonjáról.
Brahms, Wagner, Nietzsche, Rielke, Kafka, Thomas Mann egyaránt rajongott a fiatalon öngyilkosságba menekülõ porosz arisztokratáért, Heinrich von Kleistért, aki bár valamennyiüknél korábban élt, mégis mindannyiukra kortásként hatott. Kleist 1811-ben elkövetett öngyilkossága óta közel kétszáz év telt el, ennek ellenére –s ennél nagyobb dicsõség írót nem érhet- ma is az egyik legmodernebb, legizgalmasabb szerzõként tartják számon.

A legenda szerint Jupiter megkívánta Amphitryon thébai hadvezér feleségét, Alkménét. Míg a férj hadba vonult, addig a fõisten a távollévõ férj alakját öltötte fel, hogy együtt hálhasson Alkménével. A kíséretében lévõ Merkur Amphitryon szolgájának, Sosiasnak az alakját veszi fel. S amikor az igazi Sosias és az igazi Amphitryon hazatérnek, akkor kezdõdik az igazi csata, hogy ki kicsoda valójában.