„1932 februárjában Münchenben találkoztam egy ismerősömmel, név szerint Lukas Kristl-lel, aki már jó néhány éve bírósági tudósítóként dolgozott. Kristl körülbelül a következőket mondta nekem ekkor: én igazán nem értem miért van az, hogy ezek a drámaírók, ha történetesen egy bűncselekményt és annak következményeit dolgozzák fel, szinte mindig az úgynevezett főbenjáró bűncselekményeket részesítik előnyben, és szinte sohasem foglalkoznak azokkal a kisebb bűncselekményekkel, amelyekbe pedig léptennyomon belebotlunk, amelyeket rendkívül gyakran csak tudatlanságból követnek el, és amelyek következményei akár a halálbüntetés következményeihez hasonlatosak.    

És elmesélt nekem egy esetet a praxisából – a benne szereplő személyeket Kristl személyesen ismerte. Ebből a mindennapi esetből született meg e kis haláltánc, a Hit, szeretet, remény."

(Ödön von Horváth)