„Lőn pedig idő múltával, hogy Káin ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Káinra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Káin haragra gerjede, és amikor a mezőn valának, támada Káin Ábelre, az ő atyjafiára, és megölé őt. És mondá az Úr Káinnak: Hol van Ábel, a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét a te kezedből. Akkor monda Káin az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám, ímeelűzöl engem ma e földnek színéről, vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet. És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Káint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Káint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál. És elméne Káin az Úr színe elől, és letelepedék Nőd földjén, Édentől keletre.”

John Steinbeck regényének színpadi változata a könyv első felét, a Trask testvérpár, Adam és Charles történetét dolgozza fel. Az apjukkal való viszonyuk egész életükben árnyékként telepszik rá kapcsolatukra; Adam katonának áll, hogy boldoggá tegye édesapját, Charles pedig a családi farmon végzett munkával igyekszik bizonyítani. Amikor Adam tíz év után hazajön, a régi sérelmek mellé újabb bonyodalom is érkezik – egyik éjjel ugyanis egy eszméletlen, alaposan helybenhagyott nőt találnak a házban…