„Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk tovább rezgő dallamok és foszlányaik olyasmit vallanak rólunk, amit semmilyen lélekelemzés nem hozhat felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.”  (Kodály Zoltán)

Lehet-e a zene különb a szónál, lehet-e a lélek különb az agynál?

Kodály Zoltán álmát idézve: „Bizton remélhetjük, hogy mire 2000-et írunk, minden általános iskolát végzett gyermek folyékonyan olvas kottát.”

Véleménye szerint egy gyermeknek a magyar nyelvet megtanulni épp úgy szükséges, mint a magyar zenét elsajátítani.

A zene nem csak az agyunkat és lelkünket tágítja, hanem hangokon, sorokon keresztül többet érthetünk meg létünkről, szívünkről, arról, hogy kik is vagyunk itt kelet és nyugat között. Mit gondolna ma Bartók Béla és Kodály Zoltán a zenéről, magyarságról, arról a világról, amiben gyerekeink felnőnek? És valójában kik is voltak ők a saját korukban, miért érezték fontosnak a gyűjtést? Ha ma útra kelnének, meddig érnének

A Sztalker Csoport alkotócsapata nem először dolgozik a Nemzeti Színházban. A III. Richárd és a Woyzeck színpadra állítása után, most egy új, saját darabot mutatnak be. Eddigi munkáik során többször foglalkoztak már neves magyar költők életével és munkásságával, úgy, mint: Arany János, Petőfi Sándor, József Attila.

„Fontosnak tartjuk újra fogalmazni, saját magunknak lefordítani a múltat, jövőbe mutató hitet találni benne, ezáltal megérteni pontosan, mi a feladatunk, kik vagyunk, és hogyan lettünk azok, akik vagyunk” – mondja ifj. Vidnyánszky Attila, az eladás rendezője. – „Különösen fontos ezzel a kérdéskörrel határon túli vidékeken foglalkozni, ott ahol mást jelent a magyar szó, mást jelent a magyar dal. Az általános megfogalmazásokon túl fel kell tennünk a kérdést, hogy most, huszonévesen miért hat ránk másként egy könyv, egy olvasmányélmény, mint szüleinkre vagy nagyszüleinkre? Lehetséges-e az, hogy a nap, mint nap bennünket bombázó információ áradat súlya alatt, valami kezd átformálódni bennünk? Valószínűsíthető-e, hogy az iskolapadban, a nagyszüleink konyhájában, a televízióban, a fonókban és kocsmákban, a fülünkből lógó telefonokból felcsendülő dalok, sorok, gondolatok már nem úgy hatnak ránk, mint elődeinkre 50-100 évvel ezelőtt? Így jutottunk el Kodály Zoltánig.”