G.B. Shaw darabjában az előítéletek fölött mond ítéletet…

Tizennyolc év után Angliába érkezik a feminista írónő három gyermekével, a legnagyobb lány, anyjának eszményeit magévá tevő igazi harcos modern lány, míg az ikrek szemtelen, az életet még csak a játék oldaláról ismerő felelőtlen gyermekek. Az angol környezetben azonban kínos helyzetekbe kerülnek, mert nem tudják, ki az apjuk. Édesanyjuk ugyanis, mint a női emancipáció híve, nem beszél elrontott házasságáról.

Ebédre várják a fiatal kezdő fogorvost, aki a nagylányba lesz szerelmes és egy mogorva urat, a fogorvos házigazdáját, aki nem más, mint a gyerekek édesapja. A családi ebéd konfliktusok sorozatát okozza, az ikrek botrányosan viselkednek, a nagyobbik lány fejét elcsavarja a fogorvos, majd a lány visszautasítja közeledését. Végül az örökké jelenlévő bölcs pincér fia, mint jogtanácsos ráveszi a családot a kompromisszumos megoldásokra a családi béke érdekében. Végül minden megoldódik, mert „sosem lehet tudni”…

„A Sosem lehet tudni «kellemes» darab… mulatságos cselekménye, könnyed, derűs hangvétele, s megnyugtató befejezése révén is, amellyel egyedülálló jelenség a shaw-i dramaturgiában… A híres feminista írónő tizennyolc évi távollét után visszatér három gyermekével elhagyott férje városába. Gyermekei csak annyit tudnak apjukról, hogy durva, zsarnoki természete miatt hagyta őt anyjuk faképnél. A vele való találkozásnál az anyjuk által beléjük nevelt előítélet teljesen meggátolja a természetes emberi, családi kapcsolat kifejlődését. A gyermekek tudni sem akarnak apjukról, pedig ez a magányos, keserű ember vágyik gyermekei szeretetére, jellemes, munkaszerető, egyenes beszédű ember, aki sokkal többet ér az őt elutasító családjánál. Végül elsimulnak az ellentétek… Shaw iróniájának az éle a kékharisnya írónő ellen irányul, aki állítólag gyermekei védelmében hagyta el férjét, de végül, ha más-más irányban is, de mindhárom gyermekét félrenevelte… az emberek önmagukról alkotott hamis tudata és ennek a valósággal való szembeállítása minden időben a komikum forrása volt.” (Székely Erzsébet)