Színházak
Szigligeti Színház Nagyárad
Tamási ÁronŐsvigasztalás
- Csorja Ádámszékely ősgyökérMiske László
- Csorja AmbrusÁdám, bátyjaMeleg Vilmos
- Kispál Julaárva leányFábián Enikő
- Gálfi Bencecsendőr legényFekete Károly
- Szeredai Szándék LajosVarga Vilmos
- Albert ZsigaHajdu Géza
- GazsiSzentmiklósi József
- DénkóDarkó István
- ElnökGábor József
- ÜgyészLaczó Gusztáv
- VédőÁcs Tibor
- Elsõ bíróBelényi FerencSzabó Lajos
- Második bíróBorsos Barna
- CsendőrTóth György
- 48-as obsitosBalla Miklós
- rendezőSzabó József
- díszlettervezőGörgényi Gabriella
- jelmeztervezőMarie-Jeanne Lecca
- színpadi változatSzabó József
- zeneDankó János
- díszlettervező munkatársaKudelász József
- fénytervezőMerk János
- fővilágosítóVasile Bejan
- hangBodonea Valentin
- súgóKörner Anna
- ügyelőMihály Katalin
- a rendező munkatársaWeiss István
„Az Ősvigasztalást Tamási Áron Amerikában írta 1924-ben és onnan küldte haza a kolozsvári magyar színház pályázatára. A darab nem nyert és bemutatásra sem találták alkalmasnak. Még írója is később úgy említi, mint «komor és darabos vázlatot», melynek kézirata is elkallódott. A kézirat az író halála után került elõ, ősbemutatója pedig 1978-ban volt a Pécsi Nemzeti Színházban.
Az Ősvigasztalás… újszerűsége az a kezdeményező bátorság, ahogy a népi hitvilág mélységei, ősi mélyrétegei felé tapogatódzik. Az Európán végigsöprő modernista irányzatok korában egy zárt népcsoport hit- és mondavilágát európai rangra emelte a magyar irodalomban.
A 20. század elején, amidőn a dráma játszódik, a cselekmény nem a valóság, hanem inkább az abszurdumok sűrűjében jár: a havasi tisztáson Csorja Ambrust végakarata szerint halála után öccse, Ádám máglyán égeti el, hamvát összeszedi egy cserépedénybe s abba saját vérét is belekeveri. A bonyodalomnak ez a merész indítása nyilván jelképi értelmű és visszavezethető arra felismerésre, hogy a válságos helyzetbe jutott népnek, pontosabban a székelységnek valamiképpen utat kell találnia, ki kell verekednie magát évszázados balsorsának viszontagságaiból. A fiatal íróban felmerül, mint lehetőség, hogy a felemelkedés útja csak az ősi, romlatlan, a civilizáció által nem érintett régi élet feltámasztása révén elképzelhető, szemben az úri világgal, a várossal, a képmutató hatalommal és törvényekkel.
Szól az író ítélete az önpusztító virtuskodás, a vak, az elvadult szenvedélyek kegyetlensége, a paraszti nyomorúságot megtetéző álhősiesség felett. Az italba, mámorba való menekülés a század eleji székely falu nyugalmát, életét megtizedelő hétköznapja volt. A darab végén szól a biztatás: Éljetek! És küzdjetek! – a tragikus feszültséget kellene hogy feloldja…
Az Ősvigasztalásban nemcsak abszurd különösség van, hanem humor irónia, igazi népi derű, vérbő életszeretet.. Itt szikrázik az a fajta humor, odamondás és feleselés, amelynek birtokában a későbbi híres tamási-alakok elnyomóik fölé emelkednek, bátorítást kapva a népi bölcsesség fölényéből a küzdelemre. Az Ősvigasztalásban csírájában mutatkozott meg mindaz a sokféle lehetőség, amely Tamási művészetét kivirágzása idején egyedülállóvá tette a 20. század magyar irodalmában.” (Izsák József, műsorfüzet)
Az előadást Szabó József rendezte. A siker túlszárnyalta az operett-siker számokat. 1983. májusában bemutatták Debrecenben, majd Budapesten is, az Egyetemi Színpadon. A háború vége óta ez volt a nagyváradi magyar társulat első budapesti vendégjátéka. Jelen volt a budapesti színházi és kritikai élet sok meghatározó egyénisége. És jelen voltak a Román Nagykövetség munkatársai is… A magyar társulat vezetése ezért a turnéért utólag megrovásban részesült.
Történik a Székelyföldön, a XX.század első esztendejében.
1982. 02. 06.