„Az elegáns londoni szőrmeszalonban különös adás-vételi ügylet zajlik. Gilbert, az egyik – nem éppen a hűségéről ismert – társtulajdonos, a hódítás reményében, nercbundát készül ajándékozni Janienek, az egzotikus szépségnek. Az akciónak van egy kis akadálya, mégpedig Janie férje, aki feltehetőleg gyanakodni találna, ha felesége egy tízezer fontos bundában állítana haza. A nőügyekben páratlanul találékony Gilbert beindítja a megoldás gépezetét, aminek következtében elképesztő események kezdik gyors ütemben követni egymást. Sűrűsödő időközökben jelennek meg házasságtörő férjek és feleségek, megsokszorozódnak a hölgyekről le és felkerülő különböző ruhadarabok. A negyedik emeleti szőrmeszalon ablakai és az utca frontja között a legváltozatosabb öltözékek és használati tárgyak röpködnek, a gravitáció törvényeinek megfeleően…

Pedig Gilbert nem akart mást, csak egy sztriptíztáncosnő, Janie igen drága, de kétségkívül ellenállhatatlan testét tudni magán abban a kis időben, amíg felesége biztonságos távolságban piheni ki az ez évi fáradalmait. Az egyetlen – később kiderül, végzetes – körülmény mindössze a sztriptíztáncosnő férjének, Harrynek állandó fel-felbukkanása. Ráadásul éppen vele kell megvetetni azt a nercbundát úgy, hogy közben ne is sejtse, hogy az alkalmi vétel mögött Gilbert néhány ezer fontja áll. Az ügylet Arnold esetlen kufárkodása miatt meghiúsulni látszik, így Janie nem kapja meg a bundát, s amikor Harry visszajön, titkárnőjére aggatja Gilbert boldogságának egyetlen zálogát. Természetesen ezt ő nem hagyhatja annyiban, és Arnolddal fejvesztett, ad hoc problémamegoldásba kezd, amit igazán a váratlanul betoppanó feleség, két meztelen nõ (egy az italos szekrényben, egy a kisszobában), és egy nem várt szerelmi románc bolygat meg igazán…” (A budapesti Madách Színház előadásának ismertetője)

„Ezt a darabot a bulvár legjobb receptjei alapján «keverték» ki. A cselekmény fordulatos, mulatságos helyzet mulatságos helyzetet követ benne, alakjai kellően élesnyelvűek (tehát pergőek a dialógusok). Hálás feladat a színészeknek, nagyszerű alkalom sziporkázó rendezői ötletek megvalósításához, «lendületes» elõadás megrendezéséhez. Idézet egy, az ősbemutatóval (1968) egykorú angol kritikából: «dróton rángatott bábuk mozognak a darabban, és az egész történés csak azért mehet végbe, mert a szereplők – a feltételezés szerint – hülyék, vakok vagy süketek. Az ilyen átlátszó ostobaságot csak nagyon jó, rutinos színészek tudják előadni, ami meg is történik; hiába mérgelődik tehát a kritikus – a közönség remekül szórakozik». (az előadás műsorfüzetéből)