„…a váradi színháznak már nagyon régen háziszerzője vagyok. Ha jól számolom, egy tucat darabomat adták elő…. Szeretem a váradi közönséget és a színházat, mert itt időnként össztűz alá kerül a szerző…. Szőttem képzeletből, valóságból, és nem tagadom játékos kedvből is ezt a színdarabot.” (Méhes György, a szerző)

„A drámairodalomban gyakori a színház világával, az előadás születésének folyamatával, a színész magánéletével, hivatástudatával és erkölcsi helytállásával foglalkozó mű. Az alkotás és a művész lelki életének problémái csak ritkán jutnak a közönség tudomására, bár az sosem szűnő kíváncsisággal igyekszik behatolni, ahová a csillogás, rivalda és reflektorok fénye nem világít be. A nézőt mindig izgatta és izgatni fogja, hogy mi történik a kulisszák mögött, hogyan gyötrődik a színész az alkotás lázában, hogyan küzd szerepével, a karakter megformálásával, de a partnerével is, akim iránt csodálatot vagy megvetést, hálát vagy haragot, szerelmet vagy gyűlöletet érez… Az Egy csók, egy pofonban a valóság és képzelet, szerelem és gyűlölet, őszinte érzelem és tettetés, élet és színház világa kapcsolódik egymáshoz, fonódik össze egymástól szinte elválaszthatatlanul.” (Mózer István, Vörös Lobogó)