„Mi az, hogy apa? Egy férfi gyereket csinál. Ezzel kötelezettséget vállal. Hogy szeretni fogja gyermekét és elengedi, ahogy nő. Mi vagyunk a gyerekei. Belőle nőttünk. Az élet szeretetéből, a szenvedélyből nőttünk. Alantas vágyaiból, könnyelműségéből nőttünk. Haragvó, magányos világából nőttünk, hogy megfélemlítsen bennünket, és mi megfélemlítsük egymást. Szabaddá tett bennünket, hogy a szükségleteink szolgáivá váljunk. Széttépte a fivérek közötti szent köteléket, mely megváltja az embert a kemény munkától a földön és enni ad az éhezőnek és elhozza a békét a fiainknak…
…És Karamazov halott magja gyümölcshozó fává nő. Nem halunk meg. Testvéreim! Ne felejtsétek, nem halunk meg. Figyelj és nyújtsd ide a kezed! Hallod? Kinőtt a termőföldből a mag. Nyújtsd a kezed! Fivérem, kapcsolódjanak össze a Föld körül a kezek és szóljon az ének. Zengjünk hurrát Karamazovért!”