Egy ezeréves barátság megpecsételése. A gyönyörű írásokon keresztül nem csak Szép Ernő élete bontakozik ki előttünk, hanem általa beszél Benedek Miklós és Szacsvay László, fiatalságról, öregségről, szerelemről, háborúról, elmúlásról – színházról.

“Voltam a színházban. Mennyit voltam. Láttam. Itt ülnek az emberek körülfalazva és leborítva. Kik ezek? Kik ezek itt mind? Hogy hívják őket? Mit csináltak ma? Micsoda gondolatok és gondok vonaglanak fejükben. Együtt vannak s hallgatnak. Egy helyre figyelnek [...] Ha egy tündér lefosztaná mind erről a népségről a ruhát és a kigyulladó világosságban meztelen találnák magukat. Vagy ha itt hirtelen valamelyik ember felhördülne és beleharapna a másik nyakába. Vagy ha valaki elharsogná magát: hah! Hogy hallgatnak! Ha valaki felugrana itt, nincs pénzem! Ha valaki nyöszörögni kezdene: megöregedtem! Ha valaki felordítana: megőrülök! Itt vagyok az emberekkel.” (Szép Ernő)

Külön köszönet: Hoffman Éva, Rezes Judit, Szőke Dávid