Az írónő a darab témáját a bibliából merítette: a kis rókák a szőlőtőt rágcsálják.
Itt a szőlőtő egy virginiai ültetvény, a rókatanya pedig egy tisztességtelenül és mohón meggazdagodott burzsoá-család háza. A jövedelem a szegény négerek sanyargatásából, s minden érzés és vérségi kapcsolat lábbal tiprásából ered.
Három olyan gonosz testvérről szól Lilian Hellman színműve, akiket igazán mutogatni érdemes, mint a pokol mintadarabjait. Olyan emberalatti lények, amelyeket kardfogból, karomból, a gonoszság céljaira külön gyártott fekete vérből, erkölcsi és jellemi hulladékból állított össze a szerző képzelete. A testvérek: egy nő és két férfi, aljas, kizsákmányoló üzletre szövetkeznek, s üzelmeikbe bele akarják vonni a nő szívbajos férjének vagyonát, amely Union-Pacific részvényekben fekszik. Arra is hajlandóak a nagyobb haszon reményében, hogy gyermekeiket - első unokatestvéreket - összeházasítsák egymással. Tehát egy kis vérfertőzésért sem megy ez a díszes család a szomszédba. A férj azonban nem áll rá felesége és sógorai üzletére, mire lányának vőlegényjelöltje, az unokaöcs ellopja a részvényeket.
A cselekmény szüneteit kitölti a testvérek acsarkodása egymás ellen, s az a néhány jelenet, amelyekből kiderül, hogy az egyik fivér veri és alkoholizmusba hajszolja feleségét. Mikor a részvénylopás kipattan, az asszony szívrohamba kergeti beteg urát, tehát formálisan megöli. A gyilkosság diadalát azonban nem élvezheti zavartalanul, mert lánya megsejt valamit, s fivérei is résen állnak, hogy az első adandó alkalommal lecsapjanak rá.
E rémes történet közben minduntalan felötlik az emberben a gondolat: hogyan lehet, hogy ezek a hiénáknak is beillő rókák, ezek a testvérek nem estek egymás torkának már gyermekkorukban, s nem gyújtották egymásra már a szülői házat? Ilyen veszett indulatú lényektől ez lett volna a természetes. Erre a hatásos, feszült színpadi játékra a pénz sátáni árnyéka borul, az festi feketére a mohóság e torzszülötteit.