Színházak
Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház
Georges FeydeauZsákbamacska
- Pacarel úrSzabó Tibor
- Suzannea feleségBlénessy Enikő
- JulieSuzanne lányaBálint Éva
- LandernauTóth Árpád f.h.
- Amandinea feleségeTamás Boglár
- DufaussetBarabás Árpád
- Lanoix de VauxBodea Gál Tibor
- TiburceinasTéglás IstvánKozma Dávid f.h.
- MartheszobalányBoros Mária
- rendezőKövesdy István m.v.
- díszlettervezőKövesdy István m.v.
- jelmeztervezőSzakács Ágnes m.v.
- mozgásLiviu Matei m.v.
- zeneZénó Apostolache
A világhírű francia bohózatszerző, Georges Feydeau, a végletekig fokozza a félreértések láncolatát és az egymás melletti elbeszélést. A Zsákbamacska címből kiindulva már sok minden megmagyarázható a szó elvont értelmében, amely előre nem átható, bizonytalan kimenetelű vagy rejtett célú dologra utal. A zsákbamacska jelen esetben bizonyos Dufausset (Barabás Árpád) nevű fiatalember, aki – minden jóindulata ellenére – tönkreteszi a cukorbeteg-cukorgyáros Pacarel (Szabó Tibor) életét, miközben környezetének összes nőtagja beleszeret.
Könnyedén nyilatkozunk Feydeau-ról. Ráaggatunk néhány állandó jelzőt, vállon veregetjük és az ügyes színházi mesteremberek közé soroljuk. Ő „a visszájára járó forgó világ Galileije”, „a nevetés főmérnöke”, „a legügyesebb jókedvárus”, aki pedáns pontossággal üzemelteti humorgépezetét, s a világtól semmi mást nem akar, csak kacagást. Gondolatai nincsenek, világnézete még kevésbé, figurái nem jellemek, csak bábfigurák, az egész Feydeau-életmû „olyan, mint a krémes, nincs benne semmi keménység, semmi tartósság”. Körülbelül ennyiben taglalható a Feydeau-elemzések köre. Bírálói többnyire azt vetik szemére, amit hívei dicsérnek. De lelkesedésükben ők sem jutnak tovább néhány közhelyszerû megállapításnál. „Mindenki Georges Feydeau gépezetéről beszél – mondja Ionesco –, de talán az a helyzet, hogy nem tanulmányozták eléggé!” Ionesconak valószínûleg igaza van.
Feydeau darabjait ma közel száz színházban játsszák a világon – havonta. Miközben kortársai (akikről a lexikonok és az irodalomtörténetek sokkal gyakrabban megemlékeznek, mint őróla) (...) szinte nyomtalanul elsüllyedtek a színházi temetők porában, Osztrigás Mici és Pontagnac úr élik életüket, japánul éppúgy, mint törökül. Ennek a páratlan dramaturgiai sikernek (vagy „csodá”-nak, ahogy Marcel Archard nevezte, aki egyébként szerzőnket Molière után a legnagyobb francia bohózatírónak nevezte) soványka magyarázata volna a puszta logarléc, a technika. A „tökéletesen megszerkesztett darabok” száma – gondolom – több ezerre rúg, a vígjátéktechnika ördöngös fogásait is sokan ismerték, mégis őbenne látja az utókor a vaudeville királyát. Ez annál is meglepőbb, mert Feydeau egész életében visszahúzódó alkat volt, és darabjainak döntő többségét nem is tekintette vaudeville-nek.
Vinkó József: Pokolgép az alsónadrágban
Színház, 1983. november
2005. 12. 04.