A kutya morog, vicsorít, ha evés közben megzavarják, ilyenkor támadni, harapni is kész. Az ember is morog, ha családi ebéd, vacsora közben megzavarják, morog, zsörtölődik – és kényszerű vigyorral az arcán ajtót nyit a váratlan és hívatlan rokonnak, ismerősnek. Vagy akár ismeretlennek. A mi esetünkben egyszerre négyen is érkeznek megzavarni a vacsorát, négy diplomata, micsoda kegyetlenség, mondanánk.

Pedig egyáltalán nem az. Sőt, itt a „legemberségesebb” nagyhatalmi viselkedésmóddal találkozunk: helyszínre mennek kijelölni a határt, megnézik a ház, a szoba, az ágy fekvését, hogy döntésük abszolút igazságos lehessen.

Itt mindenki jó és igazságos, a döntésben nincs részrehajlás – ez is csak a döntést zavarná. Hiszen a valóságban másként megy ez, térképen húzzák a határvonalat, a ceruzahegy nyoma a valóságban akár ötven kilométeres sáv, dehogyis érdekli a nagyhatalmakat a helyszín, az adottság: az csak a döntést zavarná meg.

Az ember kényszerű vigyorral az arcán beengedi a hivatlan vacsoravendégeket, szabadsága és szabadságtudata már nem egy kutyáé, morogni, vicsorítani, támadni, harapni már rég elfelejtett.

Szűkölni is csak magában tud már.

Györffy Kálmán