„Ez a mese olyan, mintha nem is lenne vége”- mondta az egyik kollégám a próbák kezdetekor. Valóban úgy tűnik, sőt cselekményben sem bővelkedik ez a pár oldalas remekmű. Számunkra viszont ami fontos volt, az az, hogy egy közösség kialakulásáról szól: hogyan találják meg teljesen különböző emberek egymást és magukat a világban, egy olyan helyzetben, mikor már senkinek sem kellenek. Fölöslegesek, de valamilyen csoda folytán csapattá kovácsolódnak, értelmet találnak saját kicsi életüknek; így átértékelődnek az olyan kézzelfogható célkitűzések, mint amilyen muzsikusnak lenni Bréma városában. A saját kis Brémáját találja meg külön-külön és együtt ez a kis csapat egy olyan játékban, ahol nem a szavaké a hangsúly. Pajkos viháncolásból állította össze egy most alakuló fiatal társulat ezt a mesejátékot, amin gyerekek és felnőttek bátran derülhetnek. Reméljük, hogy a mesének valóban nincs vége.

Kolozsi Kilián