3 tánc Beckettre egy kísérlet a szerző meghallgatására.

Megpróbáltam egy világba elhelyezni Samuel Beckett három szövegét: a Némajáték I-et, a Némajáték II-t és a Jövés-menést. Összekötni őket a jelek és a közös tárgyak segítségével.

Az előadás az értéktelenség hangszerelése, a folyamatosan széteső világé, leereszkedés a széthullás lejtőjén, amely természetes életérzéssé válik.

A szereplők városi bohócok, az eltárgyiasult ember jelképei, elvesztik rendeltetésüket, elfelejtik önmagukat és önvalójukat.

Ezen a szemétdombon helyezkedik el a paradicsomi élet káprázata, a menekülés illúziója, a kilépés lehetősége. Azonban, ha feltűnik a reménysugár még súlyosabbá válik a helyzet.

A szétbomló mindenség másnap ugyanarról a pontról indul, és ez létünk örökmozgója.

Egy olyan táncszínházi előadásra teszünk kísérletet, amelyben a szövegnek (egyedül a Jövés-menésben létezik) elsősorban hangzásbeli értéke lesz. A három színmű táncszínházi eszközökkel való színrevitelében a hangsúly az emberi test azon gesztusainak a keresésére irányul, amelyek lehetőséget teremtenek egyrészt a becketti szöveg értékeinek bemutatására, ugyanakkor felkeltik a néző érdeklődését az emberi test működésével kapcsolatosan. Az előadás formanyelve a hétköznapi, illetve a "normálistól" eltérő gesztusokból építkezik. Vava Ştefănescu az előadói alkotófolyamatot olyan közegnek tekinti, mely lehetőséget biztosít a lét magasabb rendű összefüggéseinek a vizsgálatára. Víziójában a létezés egysége megbomlik: harc lesz belőle, a lét és az élet harca. Kettősség támad: szellemi és anyagi szembekerül, de legalábbis elveszítik a szerves kapcsolatot egymással.