A János Vitéz egy árva fiúból lett huszárlegény bolyongásának története. Az első részben a szerelmes pásztorfiú, Kukorica János önhibáján kívül bajba kerül, kényszerből huszárnak áll, ismeretlen csatatérre vetődik és dicsőséget arat.

A hősies tettek és csatában szerzett érdem és megbecsülés azonban nem elégíthetik ki azt, aki már megélte a szerelmet és szembesült a halállal. Nem csoda hát, hogy János Vitéz hátrahagyja a francia udvart, annak minden kincsével és a király leányával együtt, hogy elinduljon a lehetetlen felé: megtalálni a túlvilágon levő kedvesét, Iluskát. A bolyongás a meseszerű utolsó részben már a lélek nyugtalanságáról szól, arról a belső küzdelemről, melyet egy meggyőződés mozgat: nincs értelme az életnek boldogság nélkül.

A történet a realizmus világából megindulva fokozatosan az irreálisba emelkedik, olyan mesei térbe, amelyben a jók jutalmat nyernek, a gonosz szereplők pedig bűnhődnek, és amelyhez leginkább a végtelen szabadság érzete társul: itt bármi megtörténhet, minden valóra válhat. A reformkorban, úgy mint a huszadik század elején, ez a mámorítóan felszabadító érzés avatta a János Vitézt az egyik legnépszerűbb alkotássá: a jelentéktelen Kukorica Jancsi önerejéből válhat sikeres és boldog János Vitézzé.

Zakariás Zalán