A 20. század emberpróbáló történései nyomot hagytak Európán. A Kárpát-medence népei, ezen belül magyar, székely és csángó közösségek szellemi, lelki épségét tépázta meg a háború. Emberi sorsok pecsételődtek meg a vér, a veszteség és a gyász alatt. Szűkebb környezetünkben, családjainkban személyes emlékeket őrzünk ezekből az időkből. Az egyszerű, mindenkori emberek közt van, aki sorsának meghatározó fordulataira nem kíván emlékezni, aki nem szívesen vall a borzalmakról, de olyanok is akadnak, akik éppen a veszteségből megerősödve építették újra életük morzsáiból a jelent és adták tovább bizakodással az életbe vetett örök hitet gyermekeiknek, leszármazottaiknak. Előadásunkkal azok előtt szeretnénk tisztelegni, akik az életüket adták a hazájukért, családjukért, embertársaikért és nem utolsó sorban azért, hogy gyermekeik egy jobb világban éljenek, példát mutatva emberségről, bátorságról, hazaszeretetről, kitartásról, hitről. Az ember az embertelenségben címet viselő táncelőadásban olyan képeket rajzolunk a tánc, a zene és a beszéd színpadi nyelvén, amelyek megidézik a hadba vonulók és az itthon maradottak életérzéseit. A színpadi események nem ragaszkodnak az elmúlt század dokumentarista krónikásaiként beszámolni a háborús eseményekről, célunk inkább a történelem kiszolgáltatottságában élő emberhez való közelítés. Az irodalmi szövegtöredékekkel, naplórészletekkel, vetítéssel pedig szélesíteni kívánjuk ezt a személyessé tételt.