Portré
Mispál Attila
Életrajz
1966-ban született Budapesten. Tanulmányait a budapesti Fazekas Mihály gimnáziumban, az ELTE bölcsészkarán, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Gazdag Gyula és Herskó János film- és televízió rendező osztályában végezte. Készített kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, tévéfilmet és egyéb televíziós műsorokat, valamint egy nagyjátékfilmet, A fény ösvényeit, mely számos díjat nyert a Magyar Filmszemlén. Az utóbbi években színházi rendezőként is bemutatkozott a debreceni Csokonai Színházban, ahol a Művészeti Műhely tagjaként 2006 óta dolgozik. Külsős óraadó a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, és a Faludi Ferenc Akadémia is rendszeresen számít munkájára. Ő a rendezője Szent István király Intelmeinek a pannonhalmi Bencés Főapátságban minden augusztus 20-án.
Születési idő, hely:
1966. január 14., Budapest
Végzettség:
Eötvös Loránd Tudományegyetem ‒ latin, orosz, magyar nyelvi és irodalmi, összehasonlító irodalmi tanulmányok
Színház- és Filmművészeti Egyetem ‒ film- és televízió rendező (1997)
Pályájának korábbi állomásai:
1992-1997: Balázs Béla Stúdió tagja
1997-2004: a Bárka Színház Művészeti Műhelyének tagja, a Bárka Mozgókép Fedélzetének vezetője
2006 óta a Csokonai Színház Művészeti Műhelyének tagja
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„A színészet egy önkifejezési forma számomra.”
Lukács Sándor legújabb alakítása az Úr Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjában, amit most Zsótér Sándor vitt színre a Vígszínházban. A színész több, mint fél évszázados pályáján vállalt szerepeket más színházakban is, de 1972-es belépése óta a Vígszínház társulati tagja. Kik és hogyan hatottak művészi fejlődésére, mi tart a legfontosabbnak színészetében? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk. Farkas Éva