Hírek
A soron következő bemutató több okból is különleges az „Akik már nem leszünk sosem” monodrámaként, Barna Zsombor előadásában kerül színre, aki a prózai színjátszást tárgyjátékkal – a hazai bábszínházi palettán egy ritkán használt bábtechnikával – vegyítve kelti életre a történetet.
A József Attila-díjas Krusovszky Dénes 2018-ban megjelent első regénye, Akik már nem leszünk egy személyes és társadalmi traumákat feltáró, több idősíkon játszódó történet, amelyet mélyen áthatnak az elhallgatott traumák terhei és az identitáskeresés dilemmái. A 2019-ben Libri irodalmi közönségdíjjal kitüntetett regény érzékenyen ábrázolja, hogyan hat a kollektív emlékezet és a személyes múlt a jelen élethelyzetekre. Ennek a műnek egy részéből készített – az eredeti regény szellemiségét megtartva – monodrámát Macsuka Patrik, amelyet Dékány Barnabás állít színpadra.
Az előadás zenéjét a Peer Gynt zenei világáért is felelős Eklics Dániel jegyzi, a fényeket Szondi György, a látványt pedig a Budapest Bábszínházban először dolgozó Ottlik Jikka tervezi. A Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban létrejövő Akik már nem leszünk sosem-nek Budapesten a Kemény Henrik Terem ad otthont, januártól pedig az ország több pontján is látható lesz vendégjátékként.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Sasvári Sándor a Rock Színháztól a nemzetközi színpadokig
Sasvári Sándor a Rock Színházban és a nemzetközi színpadokon vált ismertté, országosan pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepével tűnt ki. Jelen írásunkban pályájáról beszélgetünk. Zsigmond Liliána -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György






















