Hírek
Az előadás Janovics Jenő életéből inspirálódva, Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett szövege és a társulat improvizációi alapján jött létre. A produkció a Magyar Napokon augusztus 25-én lesz látható a színház stúdiótermében.
A korszakos színházigazgatóról, rendezőről, filmkészítőről, színészről szóló előadásnak július 10-én volt az előbemutatója. A hivatalos bemutatójára szeptember 25-én kerül sor, de előtte látható még szeptember 4-én is.
„Egy kísérletnek gondolom a Janovics-előadást, mivel ott kezdődik majd, ahol a Barbárok befejeződött. Akár egy sorozat második része, egy láncszem vagy inkább egy kereszteződés. Ahogy a Barbárok, úgy a Janovics sem életrajzi előadás, igyekszik minél távolabb kerülni a színház keretetitől, de a Barbároktól eltérően most az volt a célunk, hogy a főszereplő életének legjelentősebb időszakát meséljük el, Janovics féle »új formában «” – vallotta a rendező.
Az előadás címszerepét Bács Miklós alakítja, további szerepekben: Bíró József, Kardos M. Róbert, Albert Csilla, Tőtszegi Zsuzsa, Bodolai Balázs, Imre Éva, Váta Lóránd, Pánczél Lilla, Daradics Hannah, Gedő Zsolt, Kiss Tamás, András Gedeon és Farkas Loránd látható.
Az előadás létrehozásában közreműködött: Csíki Csaba (díszlettervező), Cs. Kiss Zsuzsanna (jelmeztervező), Mester Dávid (zene), Berecz István (koreográfus), valamint Németh Nikolett (dramaturg).
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György