Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Debrecenben is nagy sikert aratott a III. Richárd

    2025. június 13.
    Június 11-én Debrecenben, a Csokonai Fórum Latinovits Zoltán színpadán szerepelt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a kétszeres UNITER-díjas III. Richárd című előadással, Albu István rendezésében.
    „A debreceni közönségnél komolyan meg kell dolgozni az ovációért, a vastapsért. A Harag György Társulatnak most is sikerült ez, amihez gratulálok, egy igazán kitűnő előadást láthattunk!” – így köszöntötte a társulatot az előadást követően a Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetője, Halasi Dániel.

    A debreceni közönség – pontosabban az egyetemi bérletes nézők és az előadás hírére jegyeket is bőven váltó nézők – június 11-én láthatták a legjobb rendezésért és a legjobb előadásként is díjazott, kétszeres UNITER-díjas előadást. A produkció hatása pedig valóban nem maradt el, hiszen hosszan tartó, álló taps és ováció jutalmazta a cívisváros publikuma részéről a társulat munkáját.

    A szatmári III. Richárd iránt igencsak nagy az érdeklődés számos romániai és magyarországi fesztivál részéről. Legközelebb június 17-én, kedden Nagybányán, az Atelier színházi fesztivál programjában szerepel a produkció, illetve augusztus végén Konstancán lép színpadra a társulat a város nyári fesztiváljának programjában.

    A nagybányai vendégszereplés külön érdekessége, hogy UNITER-díjas fesztiválhelyszínre érkezik az UNITER-díjas előadás - a májusi gálán ugyanis a fesztiválok kategóriájában a nagybányai ATELIER nyerte el a rangos elismerést.
    • Művészek írták

      Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde

      A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.
      Szegő György
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem

      Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt.
      Lovas Ildikó
      2025. november 23.
    • Interjúk

      „... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”

      …köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban.
      Lovas Ildikó
      2025. november 19.

    Bemutatók képekben

    • Csongor és Tünde
      Nemzeti Színház Csongor és Tünde
      rendezőVidnyánszky Attila
    • A színházcsináló
      Orlai Produkciós Iroda A színházcsináló
      rendezőPelsőczy Réka
    • Máli néni
      Miskolc kamara Máli néni
      rendezőCsiszár Imre
    • let’s go japan with the kids
      Trafó let’s go japan with the kids
      rendezőÖrdög Tamás

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu